“Gyerek” vállalási dilemma

“Gyerek” vállalási dilemma

Az utóbbi hónapokban elég sokszor körbejártam a “gyerek” témát, milliószor tettem fel magamnak a kérdést: Biztosan fel vagyok készülve egy ekkora feladatra? Jó “szülő” leszek? Fogok tudni rá vigyázni? Fogom tudni nevelni? Lesz elég időm? Végül pár külső megerősítésnek is köszönhetően rájöttem, hogy soha nem jön el a megfelelő alkalom. Ha nem vágok bele most, akkor mindig lesz valami, vagy költözés, vagy munka, vagy bármi más. Felesleges várnom a tökéletes pillanatra, mert sohasem jön el. Így aztán megszületett az elhatározás: jön a “baba” jövőre és miért tettem mindenhova idézőjelet? Mert gyerek alatt itt egy kutyust értek, aki az én életemre legalább olyan hatással lesz, mint egy gyerkőc.

Kis családunk kutyás története és az én kutya imádatom nagyon régre nyúlik vissza, tulajdonképpen mióta az eszemet tudom volt kutyánk. Emlékszem úgy kb. gimis éveim elejéig mindig is fajtiszta kuvaszunk volt, akit Döncinek neveztünk el és egy cuki-muki keverék zsemle színű kutyus, aki Morzsi névre hallgatott. A kuvaszok sajnos nem voltak valami hosszú életűek, mert a nagy kutyákra jellemző diszplázia elvitte őket. Borzalmas volt látni, ahogy szenvednek míg végül nem volt más mód, mint elaltatni őket. Végül apáék úgy döntöttek, hogy egy kisebb testű kutyára váltanak, biztosan ő is imádni fogja a hatalmas portát. Ugyanis mi egy két családi házas óriási portán lakunk, ahol kutyáknak, macskáknak, tyúkoknak, nyulaknak és minden egyéb állatnak elég nagy életterük van.

Így érkezett meg hozzánk Bitang, a fajtiszta puli kutya 2005. tavaszán. Elképesztően örültünk a kis jövevénynek, tengernyi sok szeretetet kapott. Nagyon jól érezte magát nálunk, igazi családtaggá vált az évek során. Olyan egyénisége volt amivel én azelőtt még nem találkoztam. Például még nem kezdtük el tanítani arra, hogy ne menjen ki a kapun, tudni illik nálunk a vendégek miatt folyamatosan nyitva van a nagykapu és a nagy forgalmú fő út mellett lakunk. Viszont ő már pici kora óta tudta, hogy hol a határ, meddig mehet el, magától. Hiába ment el egy idegen kutya a kapu előtt, ő odafutott, ugatta de csak a képzeletbeli vonalig ment. Elképesztő volt.

Bitang 10 éves koráig élt velünk, majd egy mai napig ismeretlen betegség miatt eltávozott az örök vadászmezőkre. A halála sokkhatásként érte a családot, mintha egy családtag ment volna el, mert tulajdonképpen így is volt. Ennek már 2 éve és azóta nem volt kutyánk. Apa egyenesen tiltakozott ellene, mai napig nem tudta feldolgozni ezt a dolgot. Négyünk közül ő volt a legszorosabb kapcsolatban Bitanggal. Én viszont határozottan érzem, hogy valami hiányzik az életemből és hosszas vívódás után jöttem rá, hogy egy kutya az. Tudjátok, kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Elérkezettnek láttam az időt az új családtagra, úgyhogy neki is álltam nézelődni mégis melyik fajta lenne a legideálisabb az otthonunkba, az életstílusunkhoz. Mindenképpen kis testű kutyát szerettem volna, de nem extrémen kicsit. Fontos volt, hogy lakásban is jól meglegyen és szűrve legyen a fajtájukra jellemző betegségektől. Régi nagy álmom és kedvencem egy West Highland white terrier, azonban erről gyorsan lebeszéltek a környezetemben élő westie tulajok, a túltenyésztés miatt és igazából én is láttam, hogy eszméletlenül nehéz találni egy valóban kiváló és megbízható tenyésztőt. Azonban nem kellett sokáig keresgélni tovább, hiszen szembejött velem egy olyan fajta, amely minden általam támasztott kritériumnak megfelelt: a bichon bolognese.

Forrás: pinterest

A történet és a kaland pedig csak itt kezdődik el! Ha nem akarsz lemaradni, akkor mindenképp iratkozz fel a hírlevélre, sok hasznos tartalommal érkezem!

Folyt. köv…

-Judit

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.