Fiatalon, szülők nélkül, szemben a világgal

Fiatalon, szülők nélkül, szemben a világgal

Az első interjú alanyom egy olyan férfi, akire mélységesen felnézek és hihetetlen erőt ad nekem az, ahogyan ő az élet pofonjai után mindig felállt és mindig ember tudott maradni. Az igazság az, hogy gyerekkorunk óta itt élünk egymáshoz közel, mégsem sodort minket össze az élet, egészen 2015-ig. A munkahelyemen ismertem meg és az igazat megvallva az első bemutatkozásunk és a kezdeti beszélgetések nem igazán hagytak bennem mély nyomot, ahogy ő benne sem, hiszen egy beképzelt cicának gondolt, de így végül is kellemesebb volt a csalódás. Ahogy egyre inkább megismertük egymást tudatosult bennem az amiben amúgy is hiszek, hogy nem véletlenül sodort minket össze a sors és nem véletlenül abban az időben. Sokat tanultunk egymástól már eddig is és ezután is fogunk biztos vagyok benne. Igazi lelki társra találtam mondhatom ezt. Felmerül benned gondolom a kérdés, hogy miért tartom Őt Hétköznapi Hősnek? Erre választ kaphattok az interjú elolvasása közben!

pisti1

Egy kicsit mesélnél magadról? Mit kell rólad tudni, mit akarsz, hogy tudjanak rólad?

 Pisti vagyok, 25 éves elmúltam decemberben és jelenleg dolgozom azért, hogy a kitűzött céljaimat mind elérjem. 24 órában diszpécserkedem és a többi időmben sem tétlenkedem.Tokaj-Hegyalján nőttem fel, vidéki srác vagyok akit az élet elég hamar a padlóra küldött. Fiatalon veszítettem el a szüleimet…mindent.

Tudom, hogy ez elég érzékeny téma neked, ezért különösen köszönöm, hogy beszélsz nekem erről! Milyen kapcsolatod volt a szüleiddel?

Nagyon jó kapcsolatom volt velük, mindenben támogattak, bár édesapámmal sokszor voltak nézeteltéréseink de az csak azért volt, mert mindketten elég makacs személyiségek vagyunk. Viszont természetesen mindig hamar kibékültünk, nálunk sohasem volt az, hogy hetekig ne is beszélnénk. Szomorúan látom a “mai” fiatalságot, hogy tulajdonképpen le se szarják a családjukat, ez nagyon felháborító.

Hány éves voltál amikor meghaltak a szüleid? Befolyásolta ez a tanulmányaidat?

Amikor apa meghalt már közel voltam a 18. szülinapomhoz, egy hónappal később töltöttem be. Aztán 20 éves voltam amikor elment anyu. Apa halála után úgy éreztem összeesküdött ellenem minden, elég nagy súly nehezedett rám mivel én lettem a férfi a családban. Ennek ellenére folytattam a tanulmányaimat, tudtam, hogy apu is ezt akarná. Aztán amikor anyu betegsége kiderült, mintha egy baltával vágtak volna fejbe. Nem értettem, hogy mit akar még tőlem az élet. Egye többet maradtam ki az iskolából, mert vizsgálatokra és kezelésekre én kísértem. Úgy éreztem nem bírok el ennyi mindent és az orvosok baljós szavai sem tartották bennem a lelket. Leérettségiztem, nem volt könnyű, egyáltalán nem, viszont akartam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Ezután még elkezdtem egy szakmát is ami sikeresen befejezem annak ellenére, hogy közben anyura is figyelnem kellett és támaszt nyújtanom. Mivel hajtott a vágy, hogy informatikát tanuljak így jelentkeztem még egy képzésre ami 2 éves lett volna, de az élet közbe szólt. Anyu egyre rosszabból lett és mivel már magát sem tudta ellátni segítenem kellett. Mellette voltam amennyit csak tehettem, sokszor ezért iskolából kellett eljönnöm vagy éppen óra kellős közepéről. De ő érte bármit. A halála után abbahagytam a tanulmányaimat, úgy éreztem nem lenne lelki erőm ezt folytatni és persze mivel nem volt választásom, mennem kellett dolgozni,hogy meg tudjunk élni. Először csak nyáron dolgoztam de aztán hamar tudatosult, hogy ez így nem fog menni. 1 évem volt még a képzésből,de nem tudtam befejezni. Hogy bánom-e? Is-Is. Most már úgy értelmezem, hogy nem az volt az én utam!

pisti

Szörnyű érzés lehetett amikor tudatosult, hogy egyedül maradtatok. Az ember ilyenkor haragszik a világra, Istenre, valami magas erőre. Te mit éreztél?

Igen, nos én is nagyon sokszor hibáztattam az Istent, hogy miért pont őket, de aztán rájön az ember, hogy ez az élet rendje, így működnek a dolgok. Haragudni lehet, de hiába. Ami igazán segített, azok édesapám szavai voltak: “Egy ember addig él, amíg van aki emlékezzen rá.” A fájdalom talán sohasem múlik el, csak megtanulsz vele együtt élni. Az űrt pedig semmi és senki nem tudja betölteni.

Sajnos ismerek olyan fiatalokat és szerintem Te is, akik ebben az esetben a rosszabb/könnyebb utat választották. Minek köszönhető szerinted az, hogy Te nem így tettél? Nem is gondoltál soha erre?

Két dolognak köszönhető az, hogy én próbálom a jó utat járni. Az első dolog, hogy szerintem nagyon jó nevelést kaptam a szüleimtől, ami felkészített arra, hogy ha egy nap egyedül is tovább kell élnem, a jég hátán is megéljek. A másik dolog, hogy én akkor egy valamit megfogadtam, hogy úgy fogok élni hogy bárhol is legyenek anyuék mindig büszkék legyenek rám. Persze nekem is voltak kilengéseim ahogy mindenkinek vannak de sohasem felejtettem el a fogadalmamat és mindig visszatértem az utamra.

Sok év távlatában hogyan érzed magad most? Lenne valami amit másképpen csinálnál? Hogyan gondolkodsz a dolgokról?

Erre mit is mondhatnék. Sokkal jobban érzem magam már és sikerült bebizonyítanom sok más embernek valamint magamnak is, hogy megállom a helyem ebben a világban bármi történjen is. Ahogy telnek az évek egyre jobban érzem a hiányukat, jó lenne leülni beszélgetni velük de úgy gondolom, hogy ez az érzés soha nem is fog elmúlni.

Szerinted mi a Te szuper erőd ami eljuttatott idáig ahol most vagy?

Az én szuper erőm? Akarat. Élni szeretnék, eljutni ameddig lehet, élni az álmaimat és megvalósítani mindent amit csak lehet a célfalamról.

Mik a terveid a jövőben?

Szeretnék biztos lábakon állni és idővel egy kis saját vállalkozást elindítani ami nagy álmom. Szeretnék olyan helyekre eljutni, ahova eddig nem volt lehetőségem. Családot, gyerekeket persze mindent szépen lassan. Először egy biztos hátteret akarok kialakítani, hogy a leendő páromnak meg tudjak adni mindent.

Mit tanácsolnál azoknak, akiknek hasonlóan nagy pofont adott az élet?

Tanácsot nem nagyon lehet adni ilyen helyzetekben, hiszen saját tapasztalat, hogy nem igazán fogadja meg ilyenkor az ember egy kívülálló tanácsát. Fontos, hogy higgyen magában az ember, legyen erős és tudja azt, hogy csak olyan feladatot ad az élet, amekkorát képes megoldani. Kitartást és csodás életet kívánok!

Ha bármilyen felmerülő kérdésetek van Pisti felé, akkor bátran írjátok meg itt kommentben vagy éppen üzenet formájában a kapcsolat menüpont alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.