Anyám nyakán | Költözés 1.0

Anyám nyakán | Költözés 1.0

Még pár hónappal ezelőtt történt, hogy megállított egy ismerősöm és igazából az első pár mondat után abba is maradt a beszélgetés, mégpedig annál a pontnál amikor megkérdezte, hogy hol élek. Én mit sem sejtve lazán feleltem, hogy még a szüleimmel élek. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit láttam akkor a szemében. Döbbenetet, szánalmat, lenézést…igen azt hiszem ezeket így együtt és a rohadt nagy kérdést, hogy: Te még anyádékkal élsz és közelebb vagy a harminchoz mint a húszhoz? Akkor ott elgondolkodtam: Vajon tényleg elítélendő, szánható vagyok azért, mert még nem költöztem el otthonról? Nem vagyok teljes értékű Nő emiatt? Le vagyok maradva, elkéstem?

Szinte hallom, most többen felmordulnak, hogy mégis mi a francokat foglalkozik ez a nő mással, éljen úgy ahogy neki jó. Tudom, hogy így kellene tennem és ezt az elvet vallom és hirdetem én is, viszont a fenébe is emberből vagyunk vagy mi fene. Ott van bennem is a sötét énem ami egyre csak sugdossa, hogy ugye megmondtam, hogy egy pancser vagy és mekkora ingyenélő senki. Igen, ilyenek ezek az önkorlátozó hiedelmek. Megbénítanak. A lelkem mélyén tudom, hogy nem késtem le semmiről, hogy mindenki a saját útját járja és nekem itt kell lennem, most is a legjobb helyen vagyok. A félelem viszont kételyekkel bombázza az elmém, ezzel egy kalitkába zárva. Ha hagyom.

Az az ember vagyok aki szeret megbizonyosodni, hogy jól döntött egy bizonyos kérdésben, illetve kíváncsi arra, hogy mások hogyan vélekednek erről a kérdésről, hogyan élték ezt meg. Így hát fogtam magam és rákérdeztem pár embernél a különköltözés témára. Nagyon sokan megerősítettek abban, hogy a legjobb úton haladok. Vannak akik már a gimnázium óta külön élnek a szüleiktől, aztán akadnak akik soha nem laktak még csak kollégiumban sem és 30 éves korukban még mindig otthon élnek. Mindkét esetnek megvan a maga előnye és hátulütője nyilván. Én mégis azt mondom, hogy öntudatlanul is sikerült megtalálnom az arany középutat, amiért nagyon hálás vagyok. Mit is értek pontosan ez alatt?

Mindig is egy nagyon visszahúzódó gyerek voltam, míg más gyerekek kint játszottak, bandáztak, addig én odahaza tanultam, olvastam és be voltam gubózva. Engem ez töltött fel. Emlékszem egy hatalmas törés volt számomra az, amikor felvettek Miskolcra a gimnáziumba és a beköltözéskor ott álltam a kollégium udvarán egyedül. Fogalmam sem volt mi lesz most, életemben nem voltam még annyira egyedül. Aztán az volt életem legjobb 4 éve, imádtam és már haza se akartam menni. Utána élből jött az egyetem, ahol az albérletből már volt, hogy nem mentem haza csak 2-3 hetente egyszer. Ha összeadom ezeket az éveket mondhatjuk, hogy cirka 7 évet éltem külön a családomtól. Erre a hét évre datálom a piszkosul lázadó korszakomat is, úgyhogy ez után azt hiszem ez a pár év otthon élés egyfajta lenyugvás volt. Kerestem önmagam és az életcélomat. Imádtam és imádok otthon élni. Tudom és érzem azt, hogy Hegyalja az én mentsváram, az otthonom. Itt akarom bebizonyítani, hogy igenis nincs lehetetlen. Sorsod Borsod? Nos, igen! Viszont a pozitív értelmét akarom megragadni ennek a „mondásnak”. Az én sorsom Hegyalja, viszont ez nem azt jelenti, hogy anyám nyakán akarok ragadni se nem azt, hogy ahol most vagyok ott is akarok leragadni. Ennél sokkal nagyratörőbb terveim vannak és mindet meg is valósítom mert akarom.

A családi fészket pedig elhagyom, igaz nem megyek kilométerekre, nem fog elválasztani óceán és egy fél világ, ahogy azt a dal is mondja. Csak egy házzal megyek odébb, de az ÉN HÁZAMBA! Az én saját kis életembe, álmaim életébe! Ezt szerettem volna Neked átadni! Neked, akit lehet éppen ilyen gondolatok gyötörnek, hogy elkéstél, le vagy maradva! Nem vagy, csak a saját tempódban haladsz! 27 évesen fogok külön költözni végleg a szüleimtől és Neked sem kell sietned, csak mert körülötted mindenki más azt teszi. Remélem átment az üzenet. Ennek a cikknek a végére pedig egy számomra nagyon kedves dalból szeretnék idézni:

„Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy betudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt.”

Köszönöm, hogy itt voltál, hogy olvastál, hogy meghallgattál! Sokat jelent ez nekem! Ha hasonló problémával küzdesz vagy éppen most költözöl és szívesen megosztanád gondolataidat vagy csak beszélgetnél egy jót, vedd fel velem a kapcsolatot nyugodtan.

A költözés kalandos kulisszatitkaival pedig vlog formában jövök majd, úgyhogy ha nem akarsz lemaradni iratkozz fel a hírlevélre mindenképpen!

Ölellek!

-Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.