A gazdag lélektelen dementor, a szegény jó lelkű ember lenne?

A gazdag lélektelen dementor, a szegény jó lelkű ember lenne?

Él egyfajta elgondolás sok-sok ember fejecskéjében arról, hogy a gazdag emberek mind szarháziak míg a szegényeket piedesztálra emelik. Kicsit elgondolkodtam ezen az egészen és napokig próbáltam megérteni ezt az elgondolást, nem sikerült. De honnan is ered az ihlet? A minap a közösségi oldalt pásztázva megakadt a szemem egy érdekes cikken, ne kérdezzétek a címét már nem emlékszem, de nem is ez volt a lényeg hanem egy komment, ami körülbelül így szólt: „Bizony a gazdag lélektelen. Önmagán kívül semmi és senki nem érdekli. Minden fontos jó tulajdonság a szegényekben van meg.”

Számomra kissé vérlázító ez a fajta gondolkodás, hiszen könyörgöm miért kell általánosítani? Feltenném a kérdést, hogy aki ilyet mond találkozott már minden gazdag és minden szegény emberrel és ismeri is őket? Kétlem. Akkor hogy lehet ilyet kijelenteni? Na de álljunk csak meg egy pillanatra, hiszen ennek a kijelentésnek sokkal súlyosabb tartalmi elemei vannak mint azt gondolnánk. Ahhoz hogy megértsük legalábbis próbáljuk megérteni ezt a fajta gondolkodásmódot vissza kell menni egészen a gyerekkorig. Igen tudom elcsépelt duma fog következni de tanul belőle valaki is? Nagyon kevesen, na akkor viszont nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezek a sztereotípiák legtöbbször a gyerekkorunkban gyökereznek. Gondolj csak vissza a szüleidre, hogyan vélekedtek a pénzről és a gazdag emberekről? Mit hallottál ezekről a dolgokról?

1367995222_600x500

Forrás: Google

Én személy szerint abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nálunk sohasem hangzottak el azok a mondatok, hogy „kislányom ezt nem engedhetjük meg magunknak” vagy „ahj már megint az a rohadt pénz”, „kisfiam jól jegyezd meg a gazdagok rohadékok és biztos valami tisztességtelen bevételből van a pénzük”. De bizony van körülöttem sok olyan ember akik így nőttek fel és éppen ettől a dologtól szenvednek vagy éppen nem szenvednek hanem osztják az „eszet” kommentek formájában, igen ez a rosszabbik eset. Mert nem képes felismerni azt, hogy neki valamilyen problémája van a pénzzel és ebből kifolyólag azokkal az emberekkel akiknek ebből az általa utált dologból több van. Persze most hallom a felhördülést sokaktól, hogy milyen böszmeségeket hord ez itt össze hiszen én szeretem a pénzt, azaz szeretném ha lenne. Elgondolkodtak vajon ezek az emberek rajta, hogy miért nincs nekik? A pénzzel való viszonyuk miatt, az erről formált illetve tudat alatt elültetett gondolatok miatt. Igenis ott legbelül fél az illető, hogy ha neki is sok pénze lenne akkor gátlástalanná és lélektelenné válna ahogy a szülei is megmondták anno, hogy kisfiam nem jó gazdagnak lenni…

siker

Forrás: Google

A gazdagság nem rossz dolog, csak rossz embereket ismersz  vagy egyáltalán nem ismersz és ami még a legrosszabb eshetőség, hogy irigy vagy és ezért mondasz ilyet. Tény és való, hogy vannak retardált gazdag fószerek és olyanok is akiknek könnyen jött az a valag pénz, vagy megrészegült a hatalomtól de Téged soha ne ez érdekeljen és amit bele kell vésned a fejedbe, hogy semmiképpen sem ezek alapján kell megítélni a többit. Olyan ez mint mikor egy butuska baba azzal dobálózik, hogy „minden pasi egyforma, mert a Jóska megcsalt”, ha mindenki Jóska lenne, hogy lenne annyi boldog házasság és kapcsolat? Igen tudok ilyet és igen ismerek személyesen is olyan embereket akik kutya gazdagok de simán el lehet velük menni kapálni a szőlőbe vagy éppen szívesen segítenek a rászorulóknak és igenis megdolgoznak keményen a pénzükért, ami aztán egy idő után már helyettük dolgozik.

Hogwarts_dementor-640x264

Forrás: Google

Mi is a lényeg ebből a sok rizsából? A gazdagok nem lélektelen, lélekszívó dementorok, túl sok Harry Pottert nézel, helyette inkább olvass önfejlesztő könyveket és fejleszd magad, hogy megtanuld nem szabad általánosítani és meggondolatlan kijelentéseket tenni! Amint eléred ezt az állapotot máris sikeresebb és gazdagabb leszel, mégse lettél rohadék! Igenis vannak tehetős emberek akik segítenek másokon és nem bunkó, beképzelt állatok. Minden fontos jó tulajdonság a szegényekben lenne? Szerintem hatalmas tévedés vagy hogy képzeled, mielőtt megszületnénk sorban állás van odafent aztán nyomnak mindenkinek a homlokára egy bélyeget, hogy te Pista lélektelen dög leszel de lesz egy valag pénzed, Katika te szegény leszel de tiéd lesz a világ összes jó tulajdonsága? A lapokat odafent nem így osztják elhiheted! Neked mi a véleményed?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.